A Harland & Wolff eredeti tervein az Olympic a 400-as számú hajóként szerepel, míg a Titanic a 401-esként. A rajzokat a White Star vezetősége már 1908 nyarán jóváhagyta, és ezeken is jól látható, hogy a negyedik kémény eredetileg is csupán díszként szolgált, vagyis nem csatlakozott a gépház kazánjaihoz. Érdekesség, hogy a nagy alapterületű, hatalmas beltéri magassággal és sok ablakkal rendelkező egykori tervezőiroda mind a mai napig fennmaradt. A már említett, 2-es és 3-as számú sólyák eleinte még nem léteztek, ezeket kifejezetten az Olympic és a Titanic számára kezdték el építeni 1907-ben. Aztán a következő esztendőben egy hatalmas acélállványzat is került melléjük, amelyet darukkal és elektromos liftekkel is elláttak. A gigantikus szerkezet súlya megközelítette a 6000 tonnát, a magassága 70 méter volt. A munkások az Olympic és a Titanic építése közben szinte külön versenyt vívtak egymással, mindegyikük nagyon büszke volt az általa készített monstrumra. (Itt érdemes megjegyezni, hogy az angol nyelvben a hajókra mindig nőnemű lényekként hivatkoznak. Régi, több évszázados hagyomány ez, a matrózok ugyanis legalább annyira ragaszkodóak voltak a saját vízi járműveikhez, mint a már említett munkások.)
Amikor a hatalmas óceánjárók hajóteste elkészült, a Harland & Wolff, illetve a White Star tudatosan törekedtek arra, hogy a média bevonásával még inkább felkeltsék az érdeklődést a hajóik iránt. Az Olympicot például azért festették világos szürkére, hogy a fotókon jobban mutasson. A Titanicnál már nem alkalmazták ezt a trükköt, hiszen másodikként ez a gőzös már nem számított olyan nagy szenzációnak. A hivatalos bemutatót viszont fényes eseménnyé varázsolták, ahová csak jegy ellenében léphettek be a kiválaszottak. A tikettek tanúsága szerint a Titanic „leleplezésére” 1911. május 31-én, szerdán 12 és 15 óra között került sor. A gőzöst egyébként a hajócsavarok nélkül mutatták be a nagyközönségnek (ezt valószínűleg nem sokan vették észre a bámészkodók közül), a hatalmas propellereket csak később szerelték be a szárazdokkban. Érdekesség, hogy az ünnepség során nem került sor a szokásos palacktörésre – ezt a babonásabbak baljós jelnek tekintették –, hanem lord Pirrie jelére bocsátották vízre a hajót, amely 62 mp alatt csusszant bele az öböl vizébe. A Titanic egy perc alatt 12,5 csomós (23 km/h-s) sebességre gyorsult fel, amit a pályájára kent 23 tonnányi síkosító anyagnak – faggyúnak, olajnak és szappannak – köszönhetett elsősorban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése