2010. július 30., péntek

Elmaradt pezsgőzés

A Harland & Wolff eredeti tervein az Olympic a 400-as számú hajóként szerepel, míg a Titanic a 401-esként. A rajzokat a White Star vezetősége már 1908 nyarán jóváhagyta, és ezeken is jól látható, hogy a negyedik kémény eredetileg is csupán díszként szolgált, vagyis nem csatlakozott a gépház kazánjaihoz. Érdekesség, hogy a nagy alapterületű, hatalmas beltéri magassággal és sok ablakkal rendelkező egykori tervezőiroda mind a mai napig fennmaradt. A már említett, 2-es és 3-as számú sólyák eleinte még nem léteztek, ezeket kifejezetten az Olympic és a Titanic számára kezdték el építeni 1907-ben. Aztán a következő esztendőben egy hatalmas acélállványzat is került melléjük, amelyet darukkal és elektromos liftekkel is elláttak. A gigantikus szerkezet súlya megközelítette a 6000 tonnát, a magassága 70 méter volt. A munkások az Olympic és a Titanic építése közben szinte külön versenyt vívtak egymással, mindegyikük nagyon büszke volt az általa készített monstrumra. (Itt érdemes megjegyezni, hogy az angol nyelvben a hajókra mindig nőnemű lényekként hivatkoznak. Régi, több évszázados hagyomány ez, a matrózok ugyanis legalább annyira ragaszkodóak voltak a saját vízi járműveikhez, mint a már említett munkások.)

Amikor a hatalmas óceánjárók hajóteste elkészült, a Harland & Wolff, illetve a White Star tudatosan törekedtek arra, hogy a média bevonásával még inkább felkeltsék az érdeklődést a hajóik iránt. Az Olympicot például azért festették világos szürkére, hogy a fotókon jobban mutasson. A Titanicnál már nem alkalmazták ezt a trükköt, hiszen másodikként ez a gőzös már nem számított olyan nagy szenzációnak. A hivatalos bemutatót viszont fényes eseménnyé varázsolták, ahová csak jegy ellenében léphettek be a kiválaszottak. A tikettek tanúsága szerint a Titanic „leleplezésére” 1911. május 31-én, szerdán 12 és 15 óra között került sor. A gőzöst egyébként a hajócsavarok nélkül mutatták be a nagyközönségnek (ezt valószínűleg nem sokan vették észre a bámészkodók közül), a hatalmas propellereket csak később szerelték be a szárazdokkban. Érdekesség, hogy az ünnepség során nem került sor a szokásos palacktörésre – ezt a babonásabbak baljós jelnek tekintették –, hanem lord Pirrie jelére bocsátották vízre a hajót, amely 62 mp alatt csusszant bele az öböl vizébe. A Titanic egy perc alatt 12,5 csomós (23 km/h-s) sebességre gyorsult fel, amit a pályájára kent 23 tonnányi síkosító anyagnak – faggyúnak, olajnak és szappannak – köszönhetett elsősorban.

2010. július 29., csütörtök

Családi vállalkozások


A White Star Line hajózási társaság elnöke a Titanic katasztrófája idején Bruce Ismay volt, aki 1912-ben maga is a szerencsétlenül járt hajón utazott, de túlélte a katasztrófát, ami igen nagy szégyennek számított. Az 1869-ben Liverpoolban alapított White Star a fennállása során mindvégig szoros kapcsolatot ápolt a Harland & Wolff-fal, az I. világháború előtt például egy kivételével az összes hajójuk Belfastban készült. Ráadásul a H&W elnöke, lord William James Pirrie töltötte be a White Star egyik igazgatói tisztét, vagyis az összefonódásuk meglehetősen erős volt. Lord Pirrie unokaöccse, Thomas Andrews a Harland & Wolff főtervezőjeként kulcsszerepet játszott a Titanic terveinek elkészítésében, és a hatalmas monstrum megépítésében, vagyis a balsorsú óceánjáró megszületése afféle családi-baráti vállalkozásnak is tekinthető. Andrews egyébként maga is a hajón utazott, de előbbre tartotta az utasok biztonságát, a saját bőrét tehát nem mentette, így maga is az áldozatok közé került. A Titanic készítésekor a H&W-nél mintegy 15 000 munkás dolgozott, és ezek 20%-a az alig néhány napot élt óceánjáró megépítésén ügyködött.

2010. július 28., szerda

Belfast hajóépítő hagyományai


Belfast a XIX. században egészen komoly ipari várossá fejlődött, amely az 1910-es években már közel 390 000 lakossal rendelkezett. A hajógyára mellett a kikötője is a jelentősebbek közé tartozott, és a külvárosi részeket hamarosan kiterjedt villamoshálózat kötötte össze a centrummal. A Harland & Wolff hajóépítő társaság műhelyei Belfastnak a Queen’s Island nevű részén voltak megtalálhatók, s ennek komoly méreteire utal, hogy 9 sólyával rendelkezett. A hajók partra húzásához, vízbe engedéséhez és összeszereléséhez használt sólyák (csúsztatópályák) közül az Olympic és a Titanic a 2-es, illetve 3-as számúakon készültek, majdnem egy időben. A XX. század legelején szintén a Harland & Wolff büszkélkedhetett a világ legnagyobb hajójával, ez volt az 1901-ben szintén Belfastban megépített Celtic. A közel 21 000 tonnás jármű még feleakkora sem volt, mint egy évtizeddel később készült társai. 1907-ben aztán a Cunard Lusitaniája és Mauretaniája ideiglenes átvették az első helyet, a közel 32 000 tonnás monstrumok azonban később szinte eltörpültek az Olympic és a Titanic mellett. A sebességet tekintve a Cunard hajói is állták a versenyt, de luxusban a White Star Line drágaköveit lehetetlen volt felülmúlni.

2010. július 27., kedd

A hajó és testvérei


A Titanicot 1912-ben Belfastban építették (ez ma Észak-Írország fővárosa), amely a Lagan folyó torkolatánál fekszik a Belfast-öböl nyugati végénél. Földrajzi elhelyezkedésénél fogva alkalmasnak bizonyult a hajóipar megtelepedése számára, ám még így is rengeteg munkájába került a helybélieknek, hogy a területet a nagyobb óceánjárók befogadására is alkalmassá tegyék. A Titanic elkészítése a Harland & Wolff (H&W) vállalat nevéhez fűződik, ezt még 1861-ben alapították angol, illetve német születésű tulajdonosaik (ők a névadók), nagy tapasztalattal rendelkeztek tehát a hajóépítésben. A tragikus sorsú óceánjáró másodikként készült el a White Star Line által rendelt gőzösükből, az Olympic ugyanis már egy évvel korábban, 1911-ben vízre kerülhetett, míg a Britannicot 1914-ben fejezték be. Nagy vetélytársuk, a kanadai-amerikai-brit Cunard társaság ékességeinek számító Mauretaniával és Lusitaniával kellett felvenniük a versenyt, s pompában és méretben kétségtelenül felül is múlták azokat. Mivel elsőként készült el, a maga korában az Olympic keltette a legnagyobb feltűnést, míg a továbbfejlesztett változatának tekinthető Titanicra nem sok figyelmet pazarolt a korabeli sajtó – legalábbis a tragédia bekövetkeztéig. Eleinte senkit sem érdekelt, hogy 46 328 tonnás súlyával ez az óceánjáró lett 1912-ben a világ legnagyobb hajója, amely 1000 tonnával még „testvérét”, az egy évvel „idősebb” Olympicot is megverte az őrült építkezési versenyben. Érdekesség, hogy a Britannic éppen az I. világháború kezdetére készült el, ezért „besorozták” kórházhajónak. 1916-ban azonban aknára futott, elsüllyedt, vagyis így egyáltalán nem használták utasszállítóként. Egyedül az Olympic futott be tehát becsületes karriert, amely 1935-ig közlekedett az Atlanti-óceánon.

Évszázados tragédia


Az RMS Titanic utasszállító gőzhajó 1912. április 14-én az Atlanti-óceánon jéghegynek ütközött és néhány óra leforgása alatt elsüllyedt. Pedig a brit White Star Line társaság luxus-óceánjáróját – két testvérével, az Olympickal és a Britannickal együtt – azért építették meg, hogy rendszeres járatokat létesítsenek általuk Európa és Amerika között, ám a Titanic rögtön az első útja során elpusztult. Az 1517 ember halálát okozó tragédia az egész világot megrázta, és egy csapásra véget vetett a kereskedelmi társaságok rivalizálásának a transatlanti közlekedésben. A hamarosan kirobbanó I. világháború szintén hozzájárult a hajózás eme hőskorának méltatlan lezárásához, az 1920-as évektől kezdve pedig egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az Ó- és Újvilág közötti rendszeres utasforgalom lebonyolítása immár a repülőgépekre vár.